MoziClassic
Pókember
A képregény és fantasy rajongók számára biztosan nem kell bemutatnunk a pókembert, aki egy pókcsípés hatására különleges képességek birtokába került. A történet nem csak kézzel fogható, képregény formában érhető el, film is készült belőle. A legismertebb Pókember film a 2002-es, melyet Sam Riami rendezett. Az alaptörténet a Marvel Comics karakterére és annak történetére épül. A pókembert Stan Lee és Stephen Ditko találta ki, akik lényegében az egész Marvel Univerzum karakteralapját hozták létre. A film főszerepében Tobey Maguire, Kirsten Dunst, William Defoe és James Franco látható. A 2002-es pókember egy igazán nagy költségvetésű film, melyre 140 millió dollárt költöttek. Mondhatjuk, hogy megérte, hiszen több mint 821.700.000 dollárnyi bevételt termelt. Gyártója a Marvel Entertainment és a Columbia Pictures, Magyarországon az Intercom forgalmazza. Több mint tizennégy évvel ezelőtt volt első bemutatója, az Amerikai Egyesült Államokban 2002. május 3-án mutatták be, nálunk 2002. június 13-tól láthatta a mozi közönsége. Kasszasiker lett, azóta is töretlen népszerűséggel.
A Marvel képregényeiből egyre másra készülnek a nagy hollywoodi filmadaptációk, ma már az Imax technológiának köszönhetően olyan megoldásokkal, melyektől nyitva marad a nézők szája. A Pókember még nem tudott ilyen jellegű látványeffektekkel operálni, ám mégis látványosra sikerült. Éppen ezért érdemes olyan képernyőn nézni, mely eleget vissza tud adni a látványból. A mozis élmény megközelítésére a projectoros megoldás az egyik leghatékonyabb, már számos olyan televíziókészülék kapható már a kisebb elektronikai áruházak kínálatában is, ami kielégítő felbontással, színekkel ajándékozza meg tulajdonosát.
Samuel Marshall Raimi (1959.október 23. Royal Oak, Michigan, USA-) a horrorfilmjeiről híres amerikai rendező, producer, forgatókönyvíró, színész rengeteg nagysikerű filmet vitt már mozivászonra. Ilyenek például a Gyorsabb a halálnál (1995), Szimpla ügy (1998), A pálya csúcsán (1999), Rossz álmok (2000), Pókember (2002), Pókember (2004), Átok (2004), Boogeyman (2005), Az átok 2 (2006), 30 Days of Night (2007), Pókember 3 (2007), A hírnök (2007), Az átok 3 (2009), Pokolba taszítva (2009), Spartacus: Vér és homok (2010), A pap – Háború a vámpírok ellen (2011).
A film zenéjét a filmzene szerzés egyik nagy legendája, Danny Elfman készítette, aki többek között olyan filmek kiváló zenéit komponálta már meg, mint a következők: Beverly Hills-i zsaru (1984), Pee Wee nagy kelendja (1985), Bölcsesség (1986), Szellemes karácsony (1988), Mesék a kriptából (1989), Batman (1989), Ollókezű Edward (1990), Batman visszatér (1992), A sötétség serege (1992), Karácsonyi lidércnyomás (1993), Fekete szépség (1993), Támad a Mars! (1996), Mission:Impossible (1996), Men in Black – Sötét zsaruk (1997), Good Will Hunting (1997), Ösztön (1999), A majmok bolygója (2001), a vörös sárkány (2002), charlie és a csokigyár (2005), A halott menyasszony (2005), Terminátor: Megváltás (2009), Alice Csodaországban (2010), farkasember (2010), Éjsötét árnyék (2012).
A film története a szokványos szuperhősös megoldásokból áll össze. Adott egy egyszerű átlagember, akivel történik valami szokatlan, és ettől különleges képességek birtokába kerül, kap valami módon egy szuperhős ruhát, ami felismerhetetlenné teszi és segít a bajbajutottakon. Szerelmes is lesz és van egy nagyon gonosz főellensége, akivel végül sikerül leszámolnia egy hosszú, unalmas csetepaté után.
A Pókember polgári neve Peter Benjamin Parker, egy egyszerű tizenéves fiatalember, akit megcsíp egy sugárfertőzött pók. A csípés először nem tűnik egyébnek mint egyszerű sérülésnek, ám Peter Parker ráeszmél, hogy kezd megváltozni. Először ijedtség lesz úrrá rajta, nem érti, mi történik, de a dolgok gyors egymásutánban követik egymást és végül ő lesz Pókember. A karakter a Marvel egyik legsikeresebb figurája lett, mely üzleti szempontból lehagyta a többieket. Mikor képregény formájában kijött, hatalmas érdeklődés fogadta, hiszen Peter Parker volt az első karakter a képregények történelmében, aki nem egy idősebb férfi vagy nő, hanem egy tizenéves fiatal. Előtte a fiatalabb korosztályhoz tartozók csak segédei, barátai voltak a szuperhősöknek, most itt van a Pókember, aki a szuperhős lét mellett a valós átlag fiatalok problémáival is küzd. Ez abban a korosztályban roppant népszerűvé tette, amely rajongott a képregényekért. Közelebb hozta hozzájuk a szuperhős létet, hiszen ők maguk is gyerekek vagy fiatalok voltak.
A Marvel Pókember című film két folytatást is kapott, de valószínűleg itt még nincs vége Peter Parker filmvásznon látható történetének. A képregényeknél sem egyszerűen csak a Pókember létezik. Ahogy az lenni szokott, számtalan más vonalon induló, ám közös alapokon nyugvó pókemberes történet látott napvilágot a Marvel Comics lapjain.
Indul a bakterház
A magyar filmgyártás néha gödörbe fut, ám büszkélkedhetünk örök érvényű, zseniális alkotásokkal, már a magyar filmgyártás kezdetei óta. Ilyen remekmű a valószínűleg minden magyar ember által jól ismert Indul a bakterház című film, mely egy szintén magyar, azonos című könyv adaptációja. Szintén valószínű, hogy a könyvet sem kell sokaknak bemutatni, hiszen alapmű és sok olyan szálat, poént tartalmaz, ami sajnos a filmbe nem fért bele.
Az Indul a bekterház című könyv 1943-ban készült, írója az Arany János díjjal ( 1950, 1951, 1952) és Kossuth-díjjal (1954) kitüntetett Rideg Sándor ( 1903. február 12. Törtel – 1966. február 8. Budapest). A regény, elbeszélés az egyszerű falusi, tanyasi élet szépségeit, nehézségeit dolgozza fel egyedi humorral. Rideg Sándor élete nem hétköznapi fordulatokban gazdag történet. Csupán öt elemit végzett, csikósnak, majd 1919-ben vöröskatonának állt. A tanácsköztársaság bukása után költözött fel Budapestre. Először egy gyárban helyezkedett el munkásként, majd MÁV-altiszt lett, ezt követően kitanulta a pékmesterséget. Mikor 1925-ben megalakult a Magyarországi Szocialista Munkáspárt, Rideg vezetőségi tag lett. Többször is letartóztatták, mert részt vett a munkásmozgalomban. 1927-ban lefoglalták a lakásán működő titkos nyomdát, majd 1944-ig állandó rendőri felügyelet alatt állt. Koncentrációs táborba került. Kiszabadulás után, 1945 és 1947 között a Csepeli Szabadkikötő üzemben bizottsági elnök lett, majd több éven keresztül volt tagja a néphadsereg írói csoportjának. Novellái 1931-től folyamatosan jelentek meg a Népszava, Korunk, Magyarország, Híd című lapokban és folyóiratokban. Az Indul a bakterház volt Rideg Sándor első regénye, melyet 1939-ben folytatásos olvasmányként a Népszava közölt. Komolyabb írói karrierje csak 1945 után bontakozott ki, ám leghíresebb munkája, mely még ma is teljes fényében ragyog, a korai Indul a bakterház lett.
A 66 perces film a Magyar Televízió Művelődési Főszerkesztőség gyártásában készült, rendezője Mihályfy Sándor, a forgatókönyvet Rideg Sándor regénye alapján Schwajda György írta. A forgatás két fő helyszínen zajlott. Számos jelenetet készítettek el az ócsai filmmúzeumban, és a film nagy részét az egykori Csabony megállóhelyen forgatták le, mert itt állt az a bizonyos bakterház. Az egykori Csabony megállóhely Kunszentmiklós-Tass-Dunapataj-
A film történetét egy gyerek szemszögéből, az ő narrációjában halljuk, látjuk. A tanyavilágban roppant nehéz az élet, főleg, ha egy rosszcsont fiúról van szó, aki szegénységben él anyjával, apa nélkül. Regős Bendegúz nem mindennapi gyerek. Sok rossz fát tett a tűzre, hatalmas tervei vannak, szemtelen, de ritka furmányos észjárású. Édesanyja elküldi tehenet őrizni. A bakterházhoz szegődik, ahová a pénzéhes, sánta lókupec viszi. Itt lakik és mondjuk úgy, dolgozik a bakter, aki lusta, szolgálati idejének jelentős részében alszik, főleg, mikor a vonat jön, ráadásul meglehetősen fukar is. Nála csak az anyósa rosszabb, alig ad az ételből, állandóan nyavalyog és boszorkánynál rosszabb természete van. Bendegúz nem szeret itt lenni, nem tetszik neki a piszkálás, nem tetszik neki a munka és főleg az nem, hogy állandóan őt egrecéroztatják. A sánta, rettenetes lókupecet pedig végképp ki nem állhatja. Állandóan összetűzésbe keveredik a büdös banyával, aki éktelen sivalkodástól még a madarak is elköltöznek. A tehénpászori létnek azért megvan a maga gyönyörűsége, például egész nap szabadon fekhet az eget bámulva és olykor olyakor, mikor érik a dinnye, jól befalatozhat belőle. Csak aztán arra kell vigyázni, hogy el ne kapják, mert vesszővel úgy elverik, hogy egy hétig sajog a helye. Bendegúz állandóan a tilosban legeltet, emiatt is sokszor elverik. Bendegúz minden történést memoárba ír, mindig bosszút forral rosszakarói ellen, melyek a legtöbb esetben be is jönnek. Összebarátkozik egy iszákos vasutassal, aki a szomszédos, bár elég messzi másik bakterházban dolgozik, tőle számtalan jó ötletet kap arra vonatkozóan, miként toljon ki a számára nem kedves emberekkel.
Bendegúz olyan csodálatos egyszerűséggel látja a világot, hogy azon nem lehet nem nevetni. Olyan tervei vannak és mindenről megvan a maga egyszerű, ám sok esetben bámulatosan nagyszerű véleménye, hogy a filmet csak imádni lehet. A különleges humor, melyet a kisfiúnak adott Rideg Sándor egészen egyedi dolog, csak a magyar könyvek magyar hősei rendelkeznek vele. Olvasztó Imre tökéletes Bendegúz, beszédstílusa, színészi játéka messze túlszárnyalja az akkori elvárásokat. Roppant emlékezetes és szeretni való alakításával belopta magát mindenki szívébe, örök legenda lett belőle, bár sajnos 2013. június 13-án elhunyt. A színész 1966. november 29-én született Gödöllőn.
Ratchet és Clank - A galaxis védelmezői
A Ratchet és Clank: A galaxis védelmezői című filmről kevesen tudják, de messze nem egy új, előzmények nélküli alkotás. Éppen ellenkezőleg, a franchise több évtizedes múltra tekint vissza, és bár tény és való, hogy nem filmként kezdte életútját, ellenben videojátékként már esztendőkkel ezelőtt egy olyan fanatikus réteg alakult ki körülötte, ami igazán tisztességesnek tekinthető. Aki ismerte a játékokat, az nagyon jól tudja tehát, hogy Ratchet és Clank történetét nagyon szigorú szabályok és sajátosságok jellemzik, ezáltal nem véletlen, hogy a mozifilmet is úgy vártuk, hogy ezeket viszontlássuk tőle. Mert bár újoncként, az előzmények teljes ismerete nélkül is be lehet ülni a filmre, sőt mi több, élvezni is lehet, de amennyiben igazán maradandó élményt akarunk szerezni magunknak, akkor ahhoz nem árt, ha egy kicsit tisztában vagyunk a dolgokkal. Persze nem kizárt, hogy talán éppen ez a legnagyobb gond is egyben, ami a Ratchet és Clank kapcsán felmerülhet, lévén amennyiben nem tudjuk, hogy mit várhatunk tőle, legalább nem kell azzal szembesülnünk, hogy milyen fércmunkát végeztek a készítők. Merthogy a Ratchet és Clank: A galaxis védelmezői minden, csak éppen nem tökéletes adaptáció, sőt még csak jónak sem igazán lehetne nevezni.
A film sztorija egy páratlan páros történetét meséli el nekünk, akik közül inkább Ratchet, a botcsinálta űrhajó-szerelő játssza a központi szerepet, aki egy nap egy különös felhívással találja szembe magát. Eszerint a Galaxis hős védelmezői a rejtélyes Qwark kapitány irányításával egy ötödik tagot keresnek maguk mellé annak érdekében, hogy megmentsék a világot a pusztulástól, amit egy új ellenség fenyeget. A rókaszerű teremtményként leírható főhősünk él is a lehetőséggel, és gyorsan jelentkezik is a hősök közé, de a próbákon elbukik, azonban elhatározza, hogy ha törik, ha szakad, ő megpróbál bejutni a nagy csapatba, amivel kapcsolatban rengeteg vicces és izgalmas kaland vár majd rá. A sztoriban Ratchet mellé csakhamar megérkezik hűséges társa, Clank, az öntudatra ébredő kis robot képében, aki éppen a világuralomra pályázó főellenféltől szökött meg, ezáltal egy olyan duóvá alakulnak, amelyben gép és ember elválaszthatatlan barátságát ismerhetjük meg annak érdekében, hogy közös erővel megmenthessék az egész világot. Unalmas? Klisés? Sablonos? Ezerszer látott? Sajnos ezekre a kérdésekre mind-mind igennel kell válaszolnunk!
Annak ellenére is, hogy a játékokból mindenki itt lesz, aki csak számít, ezáltal még a főgonoszként megismert, kicsit kattant Drek, illetve Dr. Nefarious, az őrült tudós, akik folyamatosan, egyre-másra pusztítják a Solana galaxis planétáit. Céljuk egyértelmű, de annyira sablonos, hogy inkább le sem írjuk nektek, mert rosszabb, mint a fentiekben felvázolt alapkoncepció. Arról nem is beszélve, hogy bizonyára már ennyiből mindenki kitalálta, hogy miként lesz Ratchet és Clank a galaxis megmentője, miként tudják legyőzni egy óriási fordulat árán a félelmetes ellenfeleket, illetve hogyan kaphatnak helyet a hősök között. A film alapján egyébiránt a 2002-ben megjelent Ratchet & Clank-játék ihletett, ezáltal annak minden egyes bája, csodája és sajátossága megelevenedik a filmvásznon, a látványra sem panaszkodhatunk, a csaták is nagyon mutatósak, azonban a produkció végül mégis elvérzik, mert csak úgy árad belőle az ötlettelenség, a sablonosság és sajnálatos módon valamiért a tálalás is több sebből vérzik. Nem egy helyen például valamiért viccesen elmaradott grafikával tálalják elénk a kalandokat a készítők, amitől kissé olyan érzésünk támad majd, mintha nem is 2016-ot, hanem csak maximumom 2006-ot írnánk. Nagyobb baj viszont, hogy a Ratchet és Clank: A galaxis védelmezői az elejétől a végéig összelopkodott elemekből és jelenetekből épül fel, és ezeket az ötleteket a készítők még csak nem is a játékból, hanem sajnálatos módon más középkategóriás filmekből lopkodták össze. Sőt mi több, a készítők még a korbesorolással is súlyosan megkötötték a kezüket, felsőbb utasításra ugyanis PEGI 6-os korhatár vár ránk a film részeként, ezáltal igazán csattanós poénokra sem számíthatunk majd tőle. Márpedig a Ratchet & Clank univerzum már a játékokban is számtalan nagyszerű és humoros történetet garantált számunkra a korábbi években, és őszintén szólva valami hasonlót vártunk a mozitól is, de a humor most valamiért nem igazán lett jellemző a végeredményre, legfeljebb egy olyan minimalizált, gyermeki formában, ami nem méltó a széria nevéhez.
A Ratchet és Clank: A galaxis védelmezői bár többször is megpróbálkozik viccesnek lenni, de többször is csődöt mond vele, ami elsődlegesen annak köszönhető, hogy a film hősei egyáltalán nem szerethetők – Ratchet és Clank kivételével persze –, és mivel a jelenetek egyike sem kifejezetten izgalmas, ezért ez talán nem is annyira meglepő. Sőt mi több, a film során többször is olyan hatást kelt, mintha egy Star Wars animációs filmet néznénk, Qwark kapitány pedig mintha egyesen a Toy Story-ból jött volna, egyszóval a karaktereket is sikerült úgy összevadászni, illetve megvalósítani, hogy azok a sztori mellett egyaránt nyúlásnak tűnjenek. Persze a filmre még ennek ellenére sem lehetne azt mondani határozottan, hogy rossz, sokkal inkább csak átlagos, ez azonban sajnos egyáltalán nem kielégítő hír, hiszen egy olyan franchise-ról van szó, ami több mint másfél évtizede jelen van a színtéren, és amennyiben a készítők egy kicsikét is megerőltették volna magukat, vagy csak legalább végigjátsszák a sorozat tagjait, már akkor több ötletet legózhattak volna össze – az egyediségről nem is beszélve. A film éppen emiatt nyugodt szívvel szinte senkinek sem ajánlott. Akik ugyanis újoncként csatlakoznak a Ratchet és Clank világához, abban az esetben egy egészen átlagos, már-már unalmas animációs sci-fit kapnak, akik pedig rajongóként ülnek be rá, azok sokkal többet vártak tőle, és emiatt csalódhatnak benne hatalmasat.